Blöky kutya kalandjai (1. rész)

A nevem Blöky.
Így: ipszilonnal, Állítólag a felmenőim között híres, pedigrés szülők is voltak ám! Ezt hallottam a gazdimtól. Mert volt nekem gazdim. Ma érkeztem, ez az első napom. Még új fiú vagyok ezen a helyen, és nehéz megszoknom, hogy már nem a régi házamban lakom. Egy kicsit zavarban vagyok, nem is dugom ki az orrom. Ma egész nap aludtam és álmodtam...
Sokszor eszembe jut a hely, ahol mostanáig laktam. Az én régi házam maga volt a kaland! Pár hónapja kerültem oda, nem sokkal a születésem után. Egy istállóban születtem, 7 testéremmel együtt. A mamám juhászkutya, a papámat nem ismertem. Arra emlékszem, hogy nagyon hideg volt és sötét. A testvéreimmel a mama melegségét keresve a finom tejjel a hasunkban töltöttük életünk első napjait. Az egész napi közös játékok és a mamám gondoskodó tanítgatásai után, jól esett pihenni a szalmában. Nőttünk, és egyre csak nőttünk. Már egyedül csavarogtunk a havas mezőn, az istálló mellett. Egy nap jött egy érdes hangú bácsi, nekem nagyon megtetszett mikor belépett. Ősz haja, nagy bajusza volt. Odaszaladtam hozzá, és megpróbáltam a figyelmét felkelteni azzal, hogy a cipőfűzőjét elkaptam, és csak húztam és húztam… Felkapott és a levegőbe emelt! Meleg keze volt, nagyon meleg! Csak annyit mondott: - Blöky! Nagyon helyes kutya vagy! Akarsz velem hazajönni? Válaszként megnyaltam a szúrós arcát! Egy kicsit szomorkás voltam, mert otthagyom a családomat, de nagyon izgalmasan hangzott, hogy egy új helyre mehetek.
Mikor megérkeztünk, körbeszaladtam a kertet, akarom mondani kertemet! Hatalmas fák, egy nagy farakás, és egy kutyaház! Egy igazi ház, ami csak az enyém! Beszaladtam, körbeszaglásztam. Igen, ez remek lesz! A gazdim utánam jött, megsimogatta a fejem: Jól van, Blöky, látom megtaláltad a helyed! Eljött az este. Azelőtt, a mamám mellett aludtam a testvéreimmel együtt, hiányzott a melegség és egyedül voltam. Kimásztam a házamból és a gazdi ajtajánál elsírtam magam. Kinyitotta az ajtót és beengedett! Attól az éjszakától fogva már az ő házában aludtam, és ez lett az én házam is. Az ölébe vett és simogatott. Van hátamon egy szép barna folt. Én még nem láttam, de biztos, hogy van! Mindig azt simogatta, jó volt így elaludni. A reggelek mindig izgalmasan teltek. Kimentünk megetetni a tyúkokat! Húúú, azt a sok éles csőrt, karmos lábat! Én próbáltam velük barátkozni, de mindig futás volt a vége! Nagyon félelmetes, ha egy kiterjesztett szárnyú, rikácsoló madár a nyomodban van!!! A szomszéd kutyával a kerítés mellett fel s alá futva csaholva kergetőztünk. Volt egy labdám is. Ha elfáradtam azt rágcsáltam. Egy-egy ilyen fárasztó nap után nagyon jó volt a gazdim ölében elaludni.
Egy nap aztán nem keltett fel, nem mentünk ki reggel a tyúkokhoz, nem kaptam tejet reggelire! Odamásztam a gazdim fejéhez és nyalogattam az arcát! Nem szólt, nem mozdult! Megijedtem! Nem is tudtam mi tévő legyek! Odaszaladtam az ajtóhoz és kaparni kezdtem! Ki akartam szaladni az udvarra, és szólni valakinek! A keserves sírásomra a szomszéd kutyabarátom gazdája benyitott! Aztán nagy lett a kavarodás! Sok ember jött ment a házunkban! Hangoskodtak, veszekedtek. Én meg csak csendben, rémülten figyeltem. Mi történik? Egy kisfiú felkapott. Elvitt egy másik házba. Nagyon egyedül éreztem ott magam. Hiába a sok finom falat, hiába a sok játék, én csak gubbasztottam és a meleg kezű gazdámra gondoltam… Sajnos beteg lett, kórházba kellett mennie. Nem tudom, mikor láthatom viszont. Nagyon hiányzik! Még most is!