Kutyák, macskák, barátságok

Már kiskoromban nagy figyelmet fordítottam az állatvilágra, és mivel akkoriban csak egy kertvárosi házikó jelentette a nagy kalandot, hát onnét gyűjtöttem tapasztalatokat a háziállatok fellelhető táborából.
A BEVEZETÉS-ben megismerhetik a körülményeket és nagyjából a szereplőket is.
Később szó lesz arról, hogyan is kavarodnak különféle kalamajkákba a ház körül élő állatok, legyenek azok macskák, kutyák, egerek, kecskék, rigók... Hogyan viselkednek egy-egy érdekes helyzetben, illetve miféle különleges szokásokat vesznek fel. Mivel régi feljegyzésimet írtam kicsit át, a történetek nem a jelenlegi állapotot tükrözik.

BEVEZETÉS

Budapest szélén, Adyligeten, a nagybátyáméknál - Laci bácsi és Piroska néni - rengeteget szoktam időzni. Ennek legfőbb oka az, hogy míg nálunk nem lehet állatot tartani, addig itt épp elég van belőlük. Sőt, van akinek sok is, de nekem nagyon megfelel. Az évek során sok-sok nemzedék váltotta már egymást itt kutyákból is macskákból is. Sok közülük már kimúlt, vagy elveszett. Róluk is fogok írni, mert ők is számos érdekes dolgot műveltek még életükben. De nem csak kutyák és macskák éltek itt, hanem kecskék és madarak is. Így róluk is szólok majd.
Előfordult már, hogy egyszerre hat kutya tartózkodott Adyligeten. Némelyik saját, némelyik pedig csak amolyan kölcsönkosztos. Ugyanis sokan kérik, hogy vigyázzanak Piroska néniék erre és erre a kutyára egy ideig, ők majd fizetik a kosztot, aztán jópáran végleg ott maradnak. Na és ott vannak a macskák: nem csak úgy szaporodnak, hogy hozzák őket, teszik azt maguktól is. A kandúrok elcsavarognak, verekszenek, azután tépetten, elcsigázva jelennek meg újra. Így volt egy félszemű kandúr is a házban, a Muci, egy vén, harcedzett kandúr. A nősténymacskák mennek "nászutazni", és az eredmény pedig sok-sok kiscica.
A jelenlegi állatállomány három kutyából, hét házicicából és húsznál több tetőcicából áll. Az utóbbiak a sufni padlásán szállásolták el magukat. Ezek a macskák idegenek, de bizonyos mértékben a házhoz tartoznak. "Társadalmuk" alapítója, egy nőstény macska, még régebben beköltözött a padlásra, majd lefialt. Azóta már nagyon felszaporodott a tetőcicák száma. A három kutya közül a legidősebb a Bikfic nevű komondor, korban a következő a Csibész nevű puli, a harmadik a legfiatalabb, egy nyolchónapos kuvasz, a neve Kincsem. A házicicák pedig név szerint: Nárcisz, Cirmi, Tomi, Miki, Marci, Mirr-Murr, és még egy, kicsi korában a házba vitt tetőcica; neki még nem adtak nevet.

MACSKÁK

Mire való az egér?
Már családi tradíció, ha összegyűlik valami kis száraz kenyér, vagy ebédről marad egy kis csont, kivisszük Adyra azzal a felkiáltással, hogy: "Majd jó lesz a kutyáknak!" Ha túl sok gyűlik össze - mivel nem csak mi hordjuk oda a száraz kenyeret -, Laci bácsiék egy nagy zsákba teszik, és "elszállásolják" a kamrában.
Egyszer még régebben Laci bácsival mentünk a kamrába egy kis kenyérért a kutyák számára, észrevettük, hogy egy majdnem üres zsákban mozog valami. Kidreült, hogy egy kis egér a betolakodó. Gyorsan felkaptuk a zsákot, hogy ki ne mászhasson az egér, és odacipeltük a verandára, ahol ott napozott a Banya nevezetű öreg macskamama és mosdatta egy későn jött kölykét. A legöregebb nősténymacskát mindig Banyának hívta Piroska néni, függetlenül attól, hogy hajdan mi volt a rendes neve. Kíváncsi voltam, hogy mit szólnak az egérhez. Megfogtuk Csipeszt, így hívták a kölyköt, és beleraktuk az egér mellé a zsákba. Szegény kismacska először azt sem tudta, hogy hova került. Mikor megnyugodott kicsit, körülnézett, és meglátta a zsák sarkában gubbasztó egeret. Szerintem először nem is tudta, hogy mi az, és mivel nem moccant az egér, ügyet se vetett rá. Mi viszont beleszóltunk ebbe a kis idillbe, olyképpen, hogy kizavartuk az egeret a sarokból. Amikor Csipesz meglátta a rémülten feléje rohanó egeret, teljesen bezsongott. Azt sem tudta hova meneküljön, próbált kifelé ugrálni a zsákból és kifejezetten félt az egértől. Az egér sem volt valami nyugodt állapotban, ida-oda rohangászott a zsák alján. Így aztán teljes volt a zűrzavar, mind a ketten halára rémítették egymást. Megsajnáltuk szegény Csipeszt, és kimentettük az "őrjöngő" egér mellől. Szegény, amint laraktuk, azonnal odamenekült az anyjához. Mi meg odaadtuk az egeret az öreg macskának. A Banya viszont, ahelyett hogy elkapta és megölte volna, elkezdett játszani az egérrel. Eljátszotta, hogy miként kell megközelíteni és lekapni egy egeret. A kölyke szeme előtt tette mindezt, és Csipesz engedelmesen odafigyelt. Igazán érdkees jelenség volt. Végül Banya megölte az egeret és közösen Csipesszel megették. Ez után Csipesznek többé nem volt problémája az egerekkel, kivéve, amikor azok tújártak az eszén, és nem sikerült elkapnia őket. De mostmár a mamája segítségével megtanulta, hogy egyáltalán mire is való az egér...

Kormi és a cserépkályha
A házban található egy körülbelül két méter magas cserépkályha. Ennek a közelében egy mindössze fél méteres kis asztalka áll. Innen ugrott fel a Kormi nevű fekete kandúr a kedvenc helyére, a cserépkályha tetejére. Legszívesebben mindig ott tanyázott. Jó nagyot kellett ugrania ahhoz, hogy oda feljusson. Legalább másfél métert, ami nem csekély dolog, ha a sima cserépen még meg sem tudja akasztani a körmeit. Akár tél volt, akár nyár, Kormi a kályha tetjén érezte magát a legjobban. Képes volt télen a forró kályhán is fenn aludni. Nagyon bírta a meleget, szinte elképzelni is nehéz. Egy alkalommal úgy aludt el, hogy véletlenül beesett szegény a forró kályha és a fal közé, és beszorult. Csak nagy nehezen tudtuk hárman kiszabadítani. Már igazán azt hittük, hogy nem éli túl, amikor sikerült végre kiszedni. De Kormi jobban szerette a helyét, mint gondoltuk. Igaz, hogy nagyon megsínylette a kalandot, de mégis hű maradt az öreg cserépkályhához. Ezek után is gyakran láttam a tetjén szunyókálni.

Banya és a rigók
A kert két utcára nyílik, és mind a két kapunál van postaláda. Az egyiket - mivel ez van a háztól messzebb - nem használják. A Banya nevű macska igen régi lakója a háznak. Megélt vagy 19 évet, de játszi könnyedséggel és macskaügyességgel mászkál a kerítéseken. Egyik alkalommal arra lettünk figyelmesek, hogy a kerítés tetején egyensúlyozik a postaláda fölött és oda-odanyúlkál, kapdos befelé a ládába. Nem tudtuk elképzelni, hogy mi a csudát akar ott. Egy kis trükkel elzavartuk a macskát, hogy mi is lássuk, mi van a ládában. Hát, egy rigófészek volt. Sürgősen körülkerítettük dróttal, és azóta sok rigó rakott ide fészket, de más madár is kölcsönvette néha fészekrakás céljaira. A Banya viszont nagyon szeret rigókra vadászni, és többször "nekifutott" aztán is a postaláda kirablásának, de szerencsére a drótokkal nem boldogult.
Egyébként a rigóknak is megvan a magukhoz való eszük. Van egy permetező öntöző a kerben, amit a slag végére lehet szerelni. Mivel nyáron gyakran kell locsolni, így volt alkalmam megfigyelni, hogy a locsolás milyen hatással van a macskákra. Általában messzi ívben elkerülik a vizet, ellentétben a rigókkal, akik kimondottan szeretik ezt a locsolót. Sokat fürdenek benne. Bemásznak a közepére és a szórófej körül, a permettől körülvéve tisztogatják a tollukat. Teljesen biztonságban érzik magukat, pedig a macskák, különösen Banya, sóvárogva nézik őket. Furcsa, de tudják, hogy a macskák irtóznak a víztől.

A tetőcicák
Már a bevezetőben megemlítettem a tetőcicákat. Ideje bővebben beszélni róluk. Eredetileg Adyligeten csak házicicák voltak - akkor még csak cicák -, amikor egy nősténymacska beköltözött a sufni padlására és lefialt. Így "megalapította a tetőcicák társadalmát". Ezek a macskák igen vadak, nem engedik megfogni magukat, annak ellenére, hogy már régóta etetjük őket is. Félnek tőlünk és a kutyáktól is. Nem nagyon merészkednek le a sufniról, és akkor is a környékén maradnak, ha napozni lejönnek a kertbe. Általában a sufni tetején, vagy a sufni mellett álló nagy hordón szoktak sütkérezni. Mostanra már húsznál több tetőcica is lehet, de nem tudjuk számontartani őket. Nagyon vadul élnek, és néha történnek tragédiák. Egyikük megette a a saját kölykeit, amint megszülte őket. Piroska nénivel vettük észre a sufni melletti "istállóban". Szerencsére szegény kiskölyök már nem élt.
A tetőcicák között mindig felfedezhető egy új kölyök. Úgy szaporodnak, mint a "bacik"! De vadságuknál nagyobb az éhségük. Ha nem kapnak időben enni, oda is merészkednek a házhoz, és olyan "szerenádot" csapnak, hogy az ember belesüketül. Etetésnél ugyanez van. De a tartózkodásuk, illetve a félelmük nagyobb, így nem mernek odajönni az emberhez, szinte lehetetlen őket megfogni.

KUTYÁK

A rangsor és a példakép
Megfigyelhető, hogy a kutyák, ha többen élnek együtt, bizonyos rangsort alakítanak ki, és ennek megfelelően viselkednek. Általában a legidősebb a falkavezér, és azt mindegyik tiszteli. Például az Aba nevű kuvasz nagyon régen került Adyligetre, amikor megöregedett, akkor is olyan rendet tartott a nála jóval erősebb fiatal kutyák között, hogy le a kalappal előtte. Mindegyik kutya parírozott neki, ő volt a főnök. Mikor kimúlt, a többi kutya furcsán csendes volt, nem találták sokáig a helyüket. Különösen hangzik, de - szerintem szabályosan meggyászolták.
Így azután az a három kutya maradt, amelyek most is vannak. A Biki lett a vezér, utána Csibész, a puli következik, és csak a harmadik a kölyök kuvasz, a Kincsem. Ez utóbbi már jóval nagyobb, mint a kis puli, aki rangban felette áll, mégis paríroz neki. Furcsán viszonyul egyébként Kincsem a két idősebb kutyához. Bikit, mint falkavezért tiszteli és kitér előle, de Csibészt még példaképnek is tartja, őt utánozza. Ez gondolom annak köszönhető, hogy amikor kicsi korában idekerült, Biki nem törődött vele, tudomásul vette létét, de nem ereszkedett le hozzá. Csibész viszont azonnal pártfogásába vette. Eleinte ez abban nyilvánult meg, hogy állandóan leteperte, legyőzte. Szegény kölyökkutya egész nap megadta magát Csibésznek, az meg önelégült pofával ráállt és jelezte, hogy legyőzte. Második nap már nem "győzte le" állandó jelleggel, de foglalkozott Kincsemmel, mondhatnám tanította, játszott vele. Kincsem meg utánozta, és mindent eltanult tőle.
Például: Csibész, mivel nem épp nagytermetű, ha bent van a házban, az ablak előtt álló székre szokott felmászni, és onnan ugat ki az ablakon. Kincsem is eltanulta tőle ezt, és most már teljes lelki nyugalommal mászik fel mindenféle székre, fotelbe, annak ellenére, hogy már azóta jócskán megnőtt, tehát simán kilátna az ablakon. Persze el lehet képzelni, mikor beront a szobába, föl a fotelre, onnan le, és így tovább... Egy fehér-szőrős fergeteg. Különösen akkor veszélyes, ha örül, mert ilyenkor a farkával is csapkod. Azzal aztán mindent eltalál, amihez különös tehetsége van. Egy szó mint száz, nem csak a pozitív, hanem a számunkra negatív dolgokra is "szerencsésen" megtanította a puli a kis kuvaszt.

A kutyák, a postaláda és egy százdolláros
Érdekes, hogy ha valamilyen posta jött, azt a kutyák jelzik. Amikor a postaláda közelébe megyünk, odamennek a ládához, és ugrálnak fel a kerítésre, hogy elérjék. Egyszer egy százdolláros utalvány érkezett, és valahogy kiszedték, vagy kiesett a ládából. Piroska néni arra lett figyelmes, hogy centis méretű papírcetlik hevernek a postaláda körül a földön, a kutyák között. Nagynehezen felszedte a cetliket, és majdnem rosszul lett, amikor meglátta, hogy mi volt azelőtt. Gondosan fölszedte az összes megtalálható darabkát - persze nem találta meg mindet -, majd felragasztotta egy sima fehér lapra, és bevitte a bankba. Még szerecse, hogy olvasható volt a neve az utalványon, és csak egy értesítés volt a megküldött összegről. Így aztán meg is kapták a pénzt.

Bánat és öröm kutyamódra
Bármily furcsa, a kutyák már jóval az indulás előtt, megérzik, hogy el akarunk menni, pedig arra elvileg semmi jelből nem jöhetnének rá. Idegesek lesznek, nyugtalanul mászkálnak. Később teljesen lelombozódnak, és bánatosak lesznek. Amikor pedig tényleg elindulunk, lógó füllel kullognak mögöttünk, és sokáig néznek még utánunk. Aztán a kapunál letelepednek egy-egy kiszemelt helyre és várnak. Ha csak időszakos látogatók vagyunk, akkor egy idő után visszatérenek a megszokott kerékvágásba, de ha a gazdikról van szó, őket ott várják meg a kapuban, amíg vissza nem érnek. Érkezésnél annál viharosabban adják jelét örömüknek. Ha nem vigyáz az ember, hanyatt döntik. Ugrálnak a nyakunkba, csipkednek, előrerohannak hirtelen, azután meg vissza. Egy jobb ruhára kész veszedelem egy ilyen kutya-öröm megnyilvánulás.

A kutyák és a memória
Él a szomszédban egy Bonzó nevű boxer, és a mi kutyáink, ha csak meglátják, rohannak neki a kerítésnek és csaholnak. Végre egy kis munka! Meg is jegyezték Bonzó nevét, és amikor valamelyikünk kiejti a száján, hogy Bonzó, elrohannak megkeresni, hogy hol van és ugatnak. Ezt a tulajdonságukat, ha szükség van rá, mi is felhasználjuk. Például ha útban vannak a verandán, és semmi hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy elmenjenek, akkor elkiáltjuk magunkat: "Bonzó, ne! Nem mész haza rögtön?!! Bonzó!" Erre elrohannak ugatni, mi meg fellélegzünk. Ilyen esetek főleg akkor fordulnak elő, ha kint eszünk a verandán.
Kincsem meglepő tanulékonyságról tett bizonyságot, a következő esetben:
a szomszéd kandúr gyakran átlátogatott körünkbe, és mivel ismerték a kutyák, nem zavarták el. Egyszer, amikor ott mászkált a kertben, Piroska néni elzavarta és mivel látta, hogy Kincsem nézi, felhívta a kutya figyelmét, hogy ezt a macskát nem szabad beengedni, el kell zavarni a kertből. Azóta akárhányszor megjelenik a kandúr, Kincsem azonnal elzavarja. Még ha a kerítésen túl, az erdő szélén látja meg, akkor is igyekszik elzavarni, és ugatja. Utána jön, és várja dícséretet. Amikor megkapja, persze odáig van örömében.
Ez az úgynevezett operáns tanulás. A jól végzett munka utáni dícséret jelenti a megerősítést. Szerintem ez a fajta tanulás még örömöt is okoz az állatoknak, és tuti, hogy fenyítéssel nem lehetne ilyen hatásos eredményt elérni. (Talán olvassák ezt idomárok is...)

Népszerű kutyaház
A kutyákról is elmondható, hogy egyes tárgyakhoz vonzódnak, másokhoz nem. Ez a kutyaházakkal is így van. Például Kincsemnek van egy gyönyörű új háza, kényelmes, minden kutyaigényt kielégítő. De ő, amikor csak teheti, a Biki házába fekszik. Biki - furcsa módon - hagyja neki, de ha már ő benn van a házban, akkor nem engedi oda. Igazi vonzereje van ennek a háznak. Igaz, ha már foglalt Biki háza, Kincsem beéri a sajátjával is, de nem olyan szívesen tartózkodik ott.
Úgy gondolom, azért lehet ez, mivel a szóban forgó "népszerű kutyaház" a verandán található, közveltenül a ház bejárati ajtaja mellett, közel a gazdikhoz. Ezen kívül ez a ház régebbi, és már meghitt kutyaszaga van, jól kikoptatott, kényelmes öreg vacok. Ja és persze ez a falkavezéri ház. A másik ház egyrészt új, és ezért elképzelhető, hogy festékszaga van, talán ez nem szimpatikus a kutyának, másrészt a veranda mellett van kívül, messzebb az ajtótól és egyben a gazdiéktól, ami szintén nem elhanyagolható szempont a kutyák részéről.
A puli, Csibész, egy különc, egyáltalán nem hajlandó kutyaházban tartózkodni, még csak pillanatokra sem. Sehogy sem akart bemenni egyik kutyaházba sem, hiába igyekeztük rászoktatni. Nem ment. Aludni mindig egy széken szokott, és szívesen "bentragad" a házban.

Rokonszenv és ellenszenv a kutyáknál
A kutyák az orrukon keresztül formálnak véleményt a dolgokról. Csak ebben, a tényleg nagyon fejlett és megbízható szervükben bíznak. Még a gazdáikat is gyakran megszagolják, biztos ami biztos. Amikor megyünk haza, már messziről felismerik a gazdáikat, és látszik rajtuk, hogy örülnek. Tudják, hogy mi vagyunk azok, de azért nem nyugszanak addig, amíg meg nem szagoltak. Ha ez megtörtént, teljesen szabadjára engedik örömüket.
Ahogyan vannak olyan tárgyak, amelyekhez vonzódnak, úgy vannak olyanok is amelyek iránt ellenszenvvel viseltetnek. Ez vonatkozik az emberekre is. Egészen másképen ugatnak egy másik állatra, és egy idegen, közömbös - már számukra közömbös - emberre. Megint másképp, ha csak elmennek a kapuk előtt, és ha látogató jön. A látogató "besorolásától" függően másképp ugatnak barátra, másképp az ismerősre, és megint másképp idegenre, postársa, újságosra. Ellenszenvüket nem tudják legyűrni, mint az emberek, nyíltan kimutatják.
Van akinek a szaga kifejezetten ellenszenves a kutyák számára. Ilyenkor a gazdinak kell lefogni őket, főleg Bikit, mivel az ilyenkor a látogató elé áll, és nem engedi tovább, annak ellenére, hogy a gazdája ott van. Csak áll, és morog. Nagyon fenyegetően tud morogni, de lehet hogy ezt csak én érzem így, mert ismerem, és tudom, hogy milyen kiszámíthatatlan. Ugyanis bolond egy kutya, bizonyos szempontból, mivel még kicsi korában megharapta Aba a fejét. Azóta nem lehet vele bírni néha. Csak Laci bácsi meri lefogni, csak neki engedelmeskedik valamelyest, pedig őt is megharapta már egypárszor. Ennek ellenére hűséges kutya, és talán a legszorgalmasabb házőrző. Kifogástalanul végzi a "munkáját". Egyébként nagyon igényli a szeretetet. Na de visszatérve, mindenkinek csak azt tanácsolhatom ilyenkor, hogy álljon nyugodtan, amíg Laci bácsi le nem fogja Bikit. Utána mehet tovább.
Idegenekkel ha nem is ellenszenvesek, tartózkodóan viselkedik mindegyik kutya. Nagyon lassan kezdik a barátkozást. Ha már jól körülszaglászták az illetőt, akkor is visszahúzódnak. Ilyenkor érdemes megfigyelni Kincsemet, ahogyan lesi, hogyan viszonyul a többi kutya az idegenhez, és igyekszik hozzájuk hasonlóan viselkedni. Kincsem hebehurgya kölyök létére sem hirtelen barátkozó, az új ismerősökkel szemben mindig tart egy kis távolságot.

Egy serdülő kuvasz bolondériái
Mivel Csibésznek már több labdája is volt, úgy gondoltuk keresünk valamit Kincsemnek is, és amikor kezünkbe akadt a régi játékok között az én egyik gyerekkori kedvenc sípoló Paprikajancsim, gondoltuk odaadjuk neki. A kis kuvasz rögtön kegyeibe fogadta a gumiból készült Paprikajancsit, egyszerűen rajongott érte. Csibész persze megirigyelte, mivel ugye mindig a másiké a szebb, neki is az kellett. Megleste, hogy Kincsem egy pillanatra letette a játékot, és ellopta tőle. Utána persze nem vált meg a játéktól semmi kincsért, nem adta oda még a gazdinak sem. Kincsem meg leste, követte. Visszavenni erőszakkal nem lehetett, hiszen Csibész a feljebbvalója, erősebb és nagyobb is ráadásul. Egyszer Csibész véletlenül lerakta, picit lankadt a figyelme, és Kincsem, mintha a földből bújt volna elő, ott termett, és visszalopta. Szegénynek nagyon kellett figyelnie, hogy el ne mulassza a ritka pillanatot kedvence visszaszerzésére!
Egy másik dolog, ami már bolondéria a javából. Tudni kell ehhez, hogy Kincsem iszonyú falánk, kölyökkutya voltához illően, de ez már mégiscsak túlzás, amit kitalált. Van természetesen egy saját tálja, amit a foga közé kapva cipelni tud. Így aztán nem jön zavarba, mikor evés közben hirtelen jön valami ugatási munka. Egyszerűen felkapja a tányérját, azzal együtt rohan a kerítéshez, ott leteszi, és ugat. Ha a kerítés másik végénél is jelentkezik valami, hát viszi a tányérját oda is. Így rohangál, szájában a tállal, amíg akad munka. Ha végzett az ugatással, nyugodtan tovább zabál. Nem eszik, zabál! A saját kajájára nagyon vigyáz, hogy egyik kutya se nyúlhasson hozzá. Ő viszont nagy kópé, végigjárja társai táljait, és a maradékot, ha tudja, bezabálja. Azután jöhet a sajátja. Még a macskák elől is eleszi a kaját, ha mód van rá.
Nagyon szeret fürdeni is, persze csak ha ő akar. A leglehetetlenebb alkamakkor lát neki a locspocsnak. Amikor borzasztó hőség van és lóg a nyelve, akkor fürödjön? Nem! Ez túl egyszerű lenne. Megvárja, míg lehül a levegő, lemegy a nap. Aztán nekikezd a fürdésnek. Tiszta muri, amit művel. A két első lábával beleáll a csap alatti bádogteknőbe, ugyanis a lavór kicsi neki, ami eredetileg ott volt, így elő kellett venni az én gyerekkori bádogkádamat. Nekilát fröcskölni a hasát a lábaival, bele-beleharapva a vízbe. Rázza magát, fröcsköl, beleugrik a kádba, kiugrik belőle. Érdekes, hogy inni mindig a másik lavórból szokott, sohasem a fürdővizéből.
Kölyökkutyához illően nagyon szeret játszani is. Ha rájön a játszhatnék, nem lehet vele bírni. Lehasal az ember elé, és vakkant, csóválja a farkát. Ha nem figyelek oda, egyre jobban ugat. Nem lehet sokáig ellenállni neki, tehát az elvárásnak megfelelően felugrok és elkezdek rohanni fel-le a kerben. Ő meg vidám csaholással kerget. Egy kis idő után azonban lehagy, ilyenkor én kezdem el üldözni. Végül mindig bemenekül valamelyik kutyaházba. Aztán leállunk birkózni a füves részén a kertnek.
Egyszer kiváncsi voltam mit fog csinálni, ha halottnak tettetem magam. Hát gyengédnek nem volt mondható, mert rámlépett, bökdösött az orrával, nyalogatott. Mikor semmi eredménye nem lett a próbálkozásainak, elkezdett ugatni, vinnyogni. Persze mindezt a fülembe. Egy kis idő után megsajnáltam őt is, meg főleg magamat, és felültem. Hát azt a kutya-orkánt, amit akkor művelt, látni kellett volna! Egy hosszú nyelvből, két lógó fülből és egy óriási, össze-vissza csapkodó farokból álló fehér szőrtömeg kavargott körülöttem, és persze tovább birkóztunk.
Étkezési szokásaihoz még annyit, hogy van Kincsemnek egy említésre méltó tulajdonsága: összeszedi ugyanis a lehullott mogyorót, feltöri és megeszi. Ez az egyik kedvenc csemegéje. Kész mókus-kutya.

KUTYÁK - MACSKÁK

Kutya-macska igazi barátság
A házhoz tartozó cicákat a kutyák szeretik. Össze-vissza nyalják-falják őket, ha engedik magukat. Érdekes eset volt az Aba nevű kuvasz. Sokszor láttam a hatalmas fehér kutyát bent feküdni a szobában két óriási mancsa között a doromboló Cirmivel. Mosdatta a macskát, és az is őt. Vagyis inkább csak a fejét, hiszen az a cicánál is nagyobb volt. Békés egyetértésben nyalogatták egymást, amíg Cirmi egy vizes wc keféhez nem vált hasonlóvá. Láttam őket sokszor egymáshoz bújva aludni is.

Cica és cica közti különbség
A kutyák tetőcicákkal való kapcsolata már nem ennyire idilli és felhőtlen. Nem bántják őket, mivel a házhoz tartoznak, de nem is haverkodnak velük. Sőt, igyekeznek kordában tartani őket. Persze a tetőcicák is tartják a távolságot.
A tetőcicákat is csak bizonyos határig engedik közel a házhoz. Ha azt túllékik, visszazavarják őket. Igyekeznek egy helyre, a sufni padlására terelni minden tetőcicát. Rendnek kell lennie. Azért pásztorkutyák.
Az idegen macskákkal szemben viszont nincs pardon. Azokkal szemben szabad az agresszió, elszabadulhatnak az indulatok.

Kincsem-pásztor és a házicica-nyáj
Kincsem a házicicákat is igyekszik kordában tartani, de arról nem tehet, hogy rá se fütyülnek. Ugyanis a házicicák cseppet sem tartanak tőle. Kincsem azzal szokott szórakozni, hogy ha a macskák közül átmegy valamelyik a másik kertbe, akkor odafekszik a kapu alatti "átjáró" elé, és nem engedi vissza őket. Vagyis csak igyekszik nem beengedni, mert a cicák rá se bagóznak, átjönnek máshol, vagy átmásznak a kerítés tetején. Kincsem ez ellen már semmit sem tehet. Vagy mégis…?

Macskát a farkánál...
Kincsem nem csak vissza nem akarja engedni a kertbe a macskákat, hanem az ellen is lázad, hogy a házba bemenjenek. Az a stratégiája, hogy amikor meglátja szegény macskát befelé sétálni, elkapja a farkánál fogva, és visszaráncigálja. Szegény macska felháborodottan nyávog a jogtalan, személye ellen elkövetett sértés miatt. Mi meg majd megszakadunk a nevetéstől. El lehet képzelni. Egy nyolchónapos kuvaszkölyök, szájában a macska farkával, hátrafelé tolat és ráncigálja el az ajtóból a felháborodottan fújó, nyávogó macskát. Ez azonban csak addig tart, amíg a macska felháborodásának tetőpontjára jutva, hátra nem fordul és szabályosan fel nem pofozza Kincsemet. A kutya ettől visszahőköl és elengedi a macska farkát. Ezt az időt kihasználva a sértett cica beiszkol a házba.

EGYÉB

Cigarettázó kecskék
Volt Piroska néniéknek két kecskéjük is egy időben. A Gyöngyi és a Marcsa. Adyliget felé menet mindig összegyűjtöttem nekik egy-két marék makkot, mert azt nagyon szerették. Történt egyszer, hogy az egész család ott állt az istállóknál, közel a kecskékhez. Anyám éppen rágyújtott egy cigire. Amíg én nagy lelkesen etettem a Marcsát makkal, a másik kecske, Gyöngyi, kikapta anyu kezéből az égő cigit, és jóízűen rágcsálta, miközben füstölgött a cigi vége. Persze nem tűrhettem, hogy Marcsa hoppon maradjon, így közben előbányásztam anyu táskájából egy másik cigit és a Marcsa szájába dugtam. Hát remekül néztek ki. Már csak egy kalap hiányzott a fejükről de azt hirtelen nem tudtunk - sajnos! - szerezni.
Nagyon nevettünk, anyám először azt se tudta hirtelen mi történt, de aztán szintén csatlakozott a kacagáshoz. Még arról is elfeledkezett, hogy rágyújtson egy másik cigire.

Hát ennyi volt... vagy mégse...?
Eszembe jutott egy történet, amit nem én figyeltem meg, hanem Piroska néni és Laci bácsi mesélték. Íme:
Háborús időkben finom nyúlpaprikás... Volt egy macskájuk Piroska néniéknek, amelyik nagyon szeretett vadászni. Történetesen ez nem volt egy rossz tulajdonság, bár ez a cica nagyvadra ment, nem holmi egerecskékre. Egyenesen a mezőre járt nyulat fogni. Jó erőben volt, mert a nyúllal a szájában még a másfél méter magasan lévő ablakig is képes volt felugrani, be a házba. Időnként meg-megjelent, szájában egy üregi nyúllal, és letette Piroska néni lába elé, aki felvette, megnyúzta, kipucolta. Amíg ezzel foglalatoskodott, addig a macska ott ült a lábánál és türelmesen várta a neki járó részt, a májat, belsőségeket, amit persze meg is kapott. Piroska néniék pedig remek nyúlpaprikást ettek olyan időkben, mikor még a száraz kenyeret is jegyre adták, húshoz jutni meg szinte képtelenség volt.