AZ ÁLLATVÉDELEM KEZDETEI

A fővédnök: Viktória Királynő

Aki nyitott szemmel jár az utcán vagy éppen az országúton, mind több gazdátlan állattal találkozik. Aki gondosan olvassa az újságokat, egyre több olyan hírt lát, amely szerint hazánk az állatcsempészet főútvonalává vált, és egyre-másra gyűlnek amúgy is túlzsúfolt állatkertjeinkben az elkobzott madarak, hüllők, majmok.

Nyáron ötvenhat teve keltette fel a közvélemény érdeklődését, amelyek — miután minden akadály nélkül átlépték a keleti határt — békésen legelésztek egy természetvédelmi területen. Ilyenkor az emberek, logikusan gondolkozva, az állatvédőket keresik. Mintha ez a társadalmi mozgalom koldusszegény egyesületeivel és alapítványaival valamiféle csodát tevő hatóság lenne.

Nem az. Még ha lenne is jogosítvány a hatósági intézkedésre, akkor sem tudná közmegelégedésre megoldani a súlyos anyagiakat igénylő problémákat. Mert hát hová vigyük legelni a tevéket? És ez csak egy csepp, nem is a pohárban, hanem a tengerben.

Az 1815-ben lezajlott waterlooi csata után hét évvel az angol képviselőház elfogadott egy törvényt a háziállatok védelméről. Az indokot az szolgáltatta, hogy felháborító állapotok uralkodtak a mészárszékekben, hogy büntetlenül működtek macskanyúzók, és hogy a kocsisok túlterhelték az amúgy is „kizsákmányolt” lovakat. Ám a törvény elfogadása mit sem változtatott a helyzeten.

A végrehajtás már senkit sem érdekelt. 1824-ben egy Arthur Broome nevű lelkész néhány barátját és a törvény beterjesztőjét, az ír származású Richard Martint meghívta a Piccadilly közelében lévő Old Slaughter’s kávéházba, hogy megbeszéljék, miként lehetne a törvény előírásait betartatni. A meghívottak között ott volt néhány képviselő, a nemes urak között pedig a különleges szociális érzékkel bíró Wílliam Wilberforce. A jelenlevők a korabeli jegyzőkönyv tanúsága szerint elhatározták, hogy minden eszközzel, szóban és írásban, sőt a szószékről is felhívják az emberek figyelmét a kiszolgáltatott állatok védelmére. Megalakítottak egy bizottságot, amelynek feladata a törvény előírásainak betartatása és ellenőrzése volt. Tiszteletbeli titkárrá Broome tiszteletest választották, aki ezután minden idejét és energiáját az ügy szolgálatába állította, ám végül az adósok börtönébe került.

Az állatvédők mozgalmának fontos dátuma volt az 1809-es év. Arthur Broome már akkor megpróbálta Liverpoolban megszervezni az állatvédők társaságát, de csak az alakuló ülésig jutott el. Igy hát valójában a világ első állatvédő törvénye és a világ első állatvédő társasága Londonban jött létre.

Az immár hivatalosan bejegyzett „Társaság az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenkedések ellen” nevű egyesület több mint háromszáz font adósságot gyűjtött össze. Bezárták az irodát, elbocsátották a fizetett állatvédő felügyelőt, és visszatértek a kávéházi gyűlésezésekhez.

Az is nehézséget okozott, hogy a magisztrátusok, azaz a helyhatóságok nem vették komolyan a törvényt — elviccelődtek rajta.

Egészen addig, amíg egy kofát perbe nem fogtak, aki kegyetlenül bánt a szamarával. A tárgyaláson a városatyáknak sehogy sem akarózott ítéletet hozniuk, hiszen csupán egy négylábúról volt szó. Ekkor Dick Martinnak zseniális ötlete tárnadt: behozatta a szamarat, és élő bizonyítékként a bíróság elé vezette. A kofát megbüntették, az esetet megverselték és megénekelték, sőt meg is festették. Az állatvédelem első propagandakampánya így született. Dick Martin olyan híressé vált, hogy nemcsak Nagy-Britanniában, hanem — Franciaországtól az Egyesült Államokig — a világon mindenütt alakultak állatvédő társaságok. 1835-ben pedig Viktória (akkor még hercegnő) vállalta a fővédnökséget. Amikor királynővé koronázták, a társaság felvehette a királyi nevet.

Az óceán túlfelén, New Yorkban egy volt diplomata, Henry Bergh nevéhez fűződik az amerikai állatvédő egyesület megalakítása. Neki is szembe kellett néznie a váddal: miért nem inkább az embereket, a gyerekeket védi?

Egy furcsa véletlen révén a gáncsoskodók különös választ kaptak. Történt, hogy egy beteg öregasszony elmondta az őt meglátogató szociális nővérnek: a szomszédjában lakik egy nőszemély, aki reggel magára hagyja a kisgyerékét. A kicsi étlen-szomjan sír a lakásban, amíg az anyja haza nem jön. Ám ekkor az anya kékre-zöldre veri á gyereket.

A gondozónő a rendőrséghez fordult segítségért. Ott azt a választ kapta, hogy a dolog magánügy, nem avatkozhatnak bele. A hölgy, ügyvédje tanácsára Berghhez fordult — mégpedig egy kegyes hazugsággal. Azt mondta: egy kis kiszolgáltatott állat van bajban: Dícséretére legyen mondva, amikor Bergh megtudta, hogy a kis állat tulajdonképpen egy gyerek, nem lépett vissza, hanem bebizonyította a bíróság előtt: az állathoz hasonlóan a gyerek is védtelen és kiszolgáltatott, megérdemli a törvényes oltalmat.

A kicsit elvették a kegyetlen anyától, akit azután börtönbe zártak, és nem sokkal ezután megalakították a New York-i gyermekvédő ligát. Addig azonban a gyerekek érdekeit is az állatvédők képviselték. Amerikában az állatvédő egyesületet ma is humane, azaz emberséges egyesületnek hívják.

Az egyre több és egyre befolyásosabb tagot számláló angol egyesület, a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals lassan olyan világszervezetté nőtt, amely mindenütt ott van, ahol az állatok védelemre szorulnak. A második világháború folyamán szakértői és önkéntesei 256.000 állatnak gyújtottak segítséget.. A világégés végeztével Montgomery tábornok levélben mondott köszönetet az egyesületnek azért a munkáért, amellyel a harcokban részt vevő állatokon segítve hozzájárultak a szövetségesek győzelméhez.

Magyarországon egyelőre még állatvédelmi törvény* sincs, nemhogy felügyelői hálózat**. Az állatvédő egyesületek, társaságok és mozgalmak viszont egyre szaporodnak, mert az emberek érzik, hogy a kiszolgáltatott élőlényekért felelősséggel tartoznak. Jóllehet csodákra nem képesek, és meglehet, egyik-másik állatbarát itt is az adósok börtönében fogja végezni. De legalább nem lesz lelkiismeret-furdalása.