Állatkísérletek: a tudomány szégyene I.rész - Etika
Statisztikai
adatok szerint az USA laboratóriumaiban évente kb. 17 millió állat pusztul el,
Nagy-Britanniában 3 millió, míg Olaszországban kb. egymillió. Nagy-Britannia az
egyetlen ország, amely pontos adatokat szolgáltat és ahol évek óta bárki számára
hozzáférhetőek a kísérletekkel kapcsolatos számadatok.
A többi országban
a felhasznált állatok száma csak becsülhető. A pontos adatgyűjtést a
kísérleteket övező homály is nehezíti, a laboratóriumok falai közül
gyakorlatilag semmi sem szivároghat ki. A kísérletek szenvedő alanyai
legnagyobbrészt egerek, patkányok és tengerimalacok illetve nyulak, kutyák,
macskák, majmok, madarak, halak és vágóállatok, pl. sertések, szarvasmarhák és
kicsinyeik.
A mai napig megtörténik, hogy vadon élő állatokat fognak be
természetes élőhelyükön. A legszerencsésebbek még az elejtés, csapdázás vagy a
szállítás során elpusztulnak. A túlélőket gyakran hónapokon, sőt éveken
keresztül szűk ketrecekben, a fajtársaktól elszigetelten tartják. Az erre a
célra tenyésztett állatok helyzete sem jobb; ők a ketrecen kívül nem is ismernek
más környezetet.
Az állatok a CSA (Comitato Scientifico
Antivivisezinista -Állatkísérlet-ellenes Tudományos Testület) legújabb
statisztikái szerint 59 %-a gyógyszeripari kísérletekben pusztul el, kisebb
százalékukat orvosi célokra használják /betegségek kutatása/, a fennmaradó rész
pedig kozmetikai, pszichológiai, hadiipari tesztek illetve az oktatás áldozata
lesz.
A különösen kegyetlen toxicitási teszteket a fent említett
területek mindegyikén alkalmazzák. Az Olaszországban elvégzett összes kísérlet
75 %-a ilyen.
Brit adatok szerint a kísérletek 60 %-át
magánlaboratóriumokban végzik, 33 %-ot egyetemeken, 7 %-ot pedig állami
finanszírozású laboratóriumokban és intézményekben.
A kísérletezést
gyakran kezdik az állatok elnémításával: átvágják a szerencsétlenek hangszálait,
hogy ne tudjanak ordítani kínjukban. Ezután válogatott kínzásoknak vetik alá
őket a tudomány nevében; megmérgezik, égetik, vakítják, éheztetik, csonkítják és
megnyomorítják őket, fagyási sérüléseket okoznak, elektromos áramütést
szenvednek el, vírusokkal és baktériumokkal betegítik meg őket - olyanokkal is
amiket természetes körülmények között sohasem kapnának meg. /pl. AIDS,
szifilisz, stb./
Minden egyes kísérlet fájdalommal jár; nincs olyan
teszt, amely ne okozna szenvedést az állatoknak. A rabság pedig már önmagában is
szenvedést jelent.
Brit adatok alapján a tesztek 63 %-át altatás és
érzéstelenítés nélkül végzik, további 22 %-ot csak helyi érzéstelenítéssel.
Különösen kegyetlenek a pszichológiai tesztek, melyek során az állatokat
mindenfajta fizikai és lelki stressznek vetik alá abban a lehetetlen reményben,
hogy emberi elmebetegségeket okozva tanulmányozzák azok kialakulásának
folyamatát.
Százezrével végeznek teszteket abból a célból, hogy az
anyától való elszakítás és teljes elszigeteltség vagy az agresszió hatásait
vizsgálják kölyökállatokon.
Etikai szempontból semmilyen elfogadható
magyarázat nem létezik erre a legális állatkínzásra. Az állatkísérletek
támogatói sokszor szentimentalizmussal vádolják az állatvédőket és felteszik a
szokásos kérdést: ki haljon meg inkább, egy egér vagy egy kisbaba?
Az
egyetlen jó válasz az, hogy a kisbabának és az egérnek egyaránt joga van az
élethez. Jó, ha mindenki tisztában van azzal, hogy az állatkísérletek nem
garantálják az ember biztonságát, sőt egy hibás állatkísérlet akár a baba
halálához is vezethet.
Másodsorban igen helytelen az a "tudományos"
nézet, miszerint a cél szentesíti az eszközt. Ezen az elven a tudomány oltárán
bárki feláldozható, bárkinek joga lehet akár embereken is kísérletezni, mint azt
a szomorú náci példa is bizonyítja. Etikai szempontból az is sarkalatos kérdés,
hogy van-e megengedhető állatkísérlet, létezik-e jó cél? Sokan az orvosi,
gyógyító célú kísérleteket elfogadhatónak tartják, míg pl. a kozmetikai
teszteket nem.
Az állatkísérletek tudományos és etikai szempontból
egyaránt elfogadhatatlanok, bármilyen indokkal és célból is végezzék azokat.
Az állatkísérleteket - mint mindenfajta kegyetlenséget - fel kell
számolni, azért mert nem jelentenek garanciát az emberre és mert kiválthatóak
valóban tudományos, ún. alternatív módszerekkel. Ezek a módszerek olcsóbbak és
biztonságosabbak, semmilyen élőlénynek nem okoznak felesleges szenvedést. Az
alternatív módszereket kell alkalmazni, továbbfejleszteni és népszerűsíteni.
Az állatkísérletekről Gandhi ezt mondta: "a legsötétebb bűntett az
emberiség által elkövetett számtalan sötét bűntett közül". Középkori
módszerekkel napjainkban is legálisan folytatódik megszokásból és mert mindig
lehet takarózni azzal a dogmával, hogy az állatkísérletekre szükség van. Azonban
a haladó gondolkodású tudósok és kutatók véleménye szerint a modern tudomány
fejlődését csak hátráltatja a kegyetlen és hibás módszerek alkalmazása.
|