Több fagymentes nap
Bergamo 2004.08.28. 10:17
A globális felmelegedés egyik hatása a kevesebb fagyos, azaz a több fagymentes nap lesz - közölte az amerikai atmoszférakutatások központja (NCAR), amely a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre gyakoribb és nagyobb melegek lesznek Földünk számos térségében, egyebek között Párizs vagy Chicago városában is.
A kevesebb fagyos napot már mérések igazolták, az Egyesült Államok nyugati részén. A NCAR szakemberei egy klimatikus modell alapján teszik meg előrejelzéseiket, s az ennek alapján végzett számítások alapján jutottak a megállapításra, miszerint 2080-ban már határozottan kevesebb fagyos nap lesz, legalább is az 1961-1990-es időszakkal vetve össze. Azt is állítják, hogy az USA nyugati részében jellemző tendencia lassan áttevődik a keleti oldalra is. A változást az atmoszférában végbemenő keringő mozgások hozzák létre, ennek következménye lesz, hogy a Csendes-óceán felől gyakrabban hatolnak majd enyhébb áramlatok a szárazföldre a téli időszakban. Az USA keleti része eközben több hideg áramlatot kaphat Észak, azaz Kanada felöl. Hasonló mozgásokra lehet számítani az európai és az ázsiai kontinensen is.
|