+ Hírek : Kucsma elnök felavatta az ukrán Duna-delta csatorna első szakaszát |
Kucsma elnök felavatta az ukrán Duna-delta csatorna első szakaszát
Bergamo 2004.08.28. 10:16
A román és a nyugati bírálatok ellenére felavatta Leonyid Kucsma ukrán elnök az első szakaszát annak a hajózócsatornának, amelyet Ukrajna a Duna-delta egyik védett ágában alakít ki, hogy önálló vízi szállítási kijáratot nyisson a Dunáról a Fekete-tengerre.
Románia egyoldalúan a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul a Duna-deltában épülő, tengeri hajók által is járható ukrán Bisztroje-csatorna ügyében - jelentették be Bukarestben csaknem egy időben azzal, hogy Kucsma ukrán elnök hivatalosan is felavatta a gőzerővel épülő ukrán vízi út első szakaszát. Kucsma újságírók előtt sorra vette azokat a gazdasági előnyöket, melyeket a vízi áruszállítás felújítása kínál Ukrajna déli térségei számára. Mint mondta, a Vilkove településnél kezdődő útvonal megnyitása várhatóan hússzorosára növeli majd az Európa és a Kaukázus, illetve Ázsia közötti ukrán szállításokat. Beszédében az államfő azt mondta: Ukrajna nem új csatornát épít, hanem felújítja azt a hagyományos szállítási folyosót, amely 1957-től kezdve ott működött, s amelyen akkor évi négyezer hajó haladt át. "A csatorna építése során figyelembe vettek minden nemzetközi környezetvédelmi követelményt" - mondta az államfő. Hozzátette: "Ukrajna a továbbiakban is tiszteletben fogja tartani azokat az előírásokat, amelyek az egyedül álló térség ökológiai egyensúlyának megőrzéséhez szükségesek." Az új hajózócsatorna üzembe helyezése ellen az Európai Unió, az Egyesült Államok, a Természetvédelmi Világalap és Románia is tiltakozott, azt állítva, hogy az veszélyezteti a környezetet. A Duna-delta természetvédelmi övezete mintegy kilencven hal- és háromszáz madárfajtának ad otthont, amelyek közül több ritkának vagy veszélyeztetettnek számít. A csatorna-ügyben tervezett román lépésről - amit tanácskozás előzött meg - a román államfői hivatal sajtóközleménye adott hírt. A közlemény szerint minden feltétele megvan immár annak, hogy Románia egyoldalúan a hágai Nemzetközi Bírósághoz forduljon az ügyben. Szükségessé vált, hogy a román kormány megtegye a szükséges lépéseket ennek a döntésnek a végrehajtására - fogalmazott a közlemény. Mint a közleményből kiderült, a tanácskozáson áttekintették az ügyben eddig tett román lépéseket, amelyeket - mint hangsúlyozták - egyaránt támogatta az Európai Unió, az Egyesült Államok, "valamennyi Duna menti ország, a környezetvédelem és a határ menti vízterületek ügyében illetékes összes nemzetközi szervezet", valamint a román és a nemzetközi közvélemény.
|