+ Hírek : Biobányászati eszközökkel termel rezet a chilei Codelco |
Biobányászati eszközökkel termel rezet a chilei Codelco
Bergamo 2004.08.27. 13:50
A chilei állami tulajdonban lévő Codelco bányaipari vállalat, a világ legnagyobb rézkitermelője, jövőre kezdi el építeni az első biológiai technológiát ipari méretekben alkalmazó réztermelő üzemet.
A Copelco és partnere a BHP Billiton 2000 óta mintegy 60 millió dollárt fektettek a baktériumokat alkalmazó rézkioldó technológia kifejlesztésébe. A kísérleti üzem a Codelco tulajdonában lévő észak-chilei Chuquicamata bánya mellett működik évi 20 ezer tonnás termelőkapacitással. A kísérleti üzem novemberben ér véget ezt követően hozzák meg a döntést a termelőüzem megépítéséről. Pedro Morales, a Codelco kutatási igazgatója bízik a technológia ipari méretű megvalósításában és a Reuters hírügynökségnek adott interjúban reményét fejezte ki, hogy 2008-ban a gyár már meg is kezdheti a termelést. A tervezett éves kapacitás 100-200 ezer tonna négykilences réz. A kísérleti üzemben alkalmazott eljárással 2-5 napra sikerült rövidíteni a réz kioldásához szükséges reakció időt. Korábbi kísérletek során különféle baktériumokkal több hetes reakció időt és sokkal alacsonyabb kioldási arányt sikerült csak elérni. A biológiai kioldás során baktériumok nyelik el a rezet illetve más fémeket és az így keletkező folyadékból egy arra alkalmas eljárással nyerik ki a fémeket. Jelenleg csak a természetben előforduló baktériumokat alkalmaznak a célra, de a tudósok már dolgoznak genetikai feltérképezésükön és a fémek oldására alkalmas enzim előállítását lehetővé tévő genetikai kódjuk azonosításán. A rézbányászat Chile gazdaságának a gerincét alkotja. A lelőhelyek kimerülésével egyre nagyobb jelentőséget nyer az alacsonyabb réztartalmú ércek feldolgozási technológiáinak kifejlesztése. Az aranybányászatban a kilencvenes évek óta alkalmazzák ipari méretekben a biológiai kioldási technológiákat. Az eredetileg gejzírekben honos magas hőtűrő képességgel rendelkező baktériumokat azonban újabban az ötvöző fémek, így a réz bányászatában is kezdik alkalmazni. A Codelco a japán Nippon Mining & Metals Co. Ltd., vállalattal együttműködésben egy másik közös vállalatot is alapított a biológiai kioldó technológia kifejlesztésére BioSigma néven, amely már 2001 óta ötmillió dollárt invesztált kutatásaiba. A BioSigma a szulfidkötésű ásványok feldolgozási technológiájának kifejlesztésén dolgozik, míg a Codelco-Billiton projekt az fémoxidok feldolgozásár összpontosítja erőfeszítéseit. A BioSigma jövőre építi fel kísérleti üzemét.
|