+ Hírek : Egymilliárd forint az eldobó fejlesztésére |
Egymilliárd forint az eldobó fejlesztésére
Bergamo 2004.08.24. 20:18
Műanyag palackban forgalmazott sör a Borsodi Sörgyártól.
Mintegy egymilliárd forintot költött tavaly és az idén a Q-pack nevű, világújdonságnak számító technológia alkalmazására a Borsodi Sörgyár Rt. - tájékoztatott Fehér Imre, a cég kommunikációs igazgatója. A technológia lényege, hogy a sört nem üvegbe, hanem műanyag palackba töltik, amelynek azonban a hagyományos, úgynevezett normál PET-palackkal szemben jobb a gázzáró képessége. Így a beletöltött ital még 3 hónap múlva is hasonló minőségű, mint a visszaváltható üvegben forgalmazott. Fehér Imre elmondta: ebbe a csomagolásba elsősorban azoknak töltik majd az italt, akik valamilyen szabadidős tevékenységhez kívánják fogyasztani. Az új csomagolás az igazgató szerint nem jelent igazi konkurenciát a visszaváltható üvegeknek, mert rétegigényt elégít ki, versenytársa lesz ugyanakkor az eldobható dobozoknak. A világújdonságnak számító csomagolási technológiát a Grouppo Mossi and Ghisolfi (M and G) és az Interbrew, a Borsodi Sörgyár többségi tulajdonosa közösen fejlesztette ki. Magyarországon jelenleg a Borsodi Sörgyár Rt. által előállított sör mintegy 1 százaléka kerül ilyen csomagolásban forgalomba, a jövőben azonban ez az arány nőni fog a kommunikációs igazgató közlése szerint. Fehér Imre elmondta: az Ökopannon Kht. szervezésében már a palackok visszagyűjtésének megszervezése is folyik. |
|
|